Babocsay Gergely az MTM Mátra Múzeuma Gerincesgyűjteményének kurátora és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának vezetője – meginterjúvoltuk munkája szépségeiről és kulisszatitkairól. A TerraPlaza az egyik természetes élőhelye, és bakancslistás állatait is elárulta nekünk.
Pontosan milyen tevékenységek tartoznak a kurátori munkakörödbe?
Meglepő, de sokrétű munkáról van szó. Egyrészt ott vannak a kutatási célú gyűjteményi anyagok, alkoholban konzervált halak, kétéltűek, hüllők, emlősök, ún. bőrbe tömött madarak. Ezek megfelelő állapotát őrizni kell, és a kutatók rendelkezésre kell bocsátani. Másrészt ezeket a gyűjteményeket folyamatosan bővíteni is kell, ami nem könnyű feladat. Hiszen a gerincesfajok szinte mind védettek, így csak elpusztult állatokat gyűjtünk be. Mivel ma már szinte mindent digitálisan is hozzáférhetővé kell tenni, azon is dolgozom, hogy ez mihamarabb megvalósulhasson ebben a gyűjteményben.
Mindemellett az elmúlt években az európai természettudományi múzeumok legfőbb szervezetében, a Consortium of European Taxonomic Facilities-ben (CETAF) is a Magyar Természettudományi Múzeum delegáltja, valamint a szervezet végrehajtó bizottságának is tagja vagyok. Ezáltal igen nagy rálátást szereztem a világ természettudományi gyűjteményeiben zajló hihetetlen fejlődésre, a digitális integrációs törekvéseikre, a gyűjteményekben rejlő, ma még elképzelhetetlenül izgalmas kutatási lehetőségekre. Emellett korlátozott időben, de igyekszem kutatási munkát is végezni, miközben kollégáimmal az ismereteinket kiállítások, előadások, múzeumpedagógiai foglalkozások, riportok, cikkek formájában is próbáljuk átadni a nagyközönségnek.
Az elhivatottság nyomában
Melyek az említett gyűjtemény legbecsesebb darabjai? Mesélj kicsit róluk, hogy mitől különlegesek!
Mivel gerinces gyűjteményről van szó, nem csak hüllőben kell gondolkoznunk. Elődöm, Solti Béla ornitológus főként ragadozómadarakkal foglalkozott, ezért a gyűjtemény európai szinten is jelentős számú ragadozómadárral bír. Ne felejtsük el, nálunk már bőven előfordulnak Kelet-Európa pusztai fajai, így sok alföldi ritka madárból vannak példányok: kerecsensólyom, ugartyúk stb. A kétéltű- és hüllőgyűjtemény nem olyan jelentős, azonban van egy hatalmas pozitívuma: elsősorban az Északi-középhegységből és környékéről származnak a példányaink. A Mátrából természetesen a legtöbb. Az ilyen nagyfelbontású, regionális gyűjtemény meglehetősen ritka. Olyan kutatásokra is jó, amelyekre mások nem. Például, hogy a fajok, amelyeket lefed, hogyan változtak az elmúlt 60 évben (kb. ennyi idős a gyűjtemény) ebben a régióban a környezetváltozások, például a klímaváltozás hatására.
Mi volt az életvonaladon az az esemény, amely végleg eldöntötte, hogy ezzel szeretnél foglalkozni? Mit szeretsz a munkádban a legjobban?
Szinte majdnem a kezdetektől a hüllőkkel és a kétéltűekkel foglalkoztam, bár sok egyéb állatom is volt otthon gyerekkoromban. Idővel inkább a terepi vizsgálatuk érdekelt jobban. De aztán úgy hozta az élet, hogy a doktori tanulmányaimat és kutatásomat a Jeruzsálemi Héber Egyetem herpetológiai gyűjteményében folytathattam az arab fűrészpikkelyes-vipera (Echis coloratus) földrajzi-morfológiai változatosságának elemzésével. Akkor fordultam a kígyótaxonómia és a gyűjteményekben végezhető kutatások felé. Most talán a leginkább az érdekel, hogyan lehetne a hazai gyűjteményeket is integrálni abba a folyamatba, ami világszerte zajlik. És ami által a végtelen, bennük rejlő adat felszabadíthatóvá válik a biológiai sokféleség kutatása számára.
Egy szerteágazó karrier
Ha jól értesültem, a Magyar Madártani Egyesület hüllővédelmi szakosztályát is vezeted. Mit tanácsolnál a kirándulóknak, mit (ne) tegyenek, ha hüllőt látnak? Milyen esetek vannak, amelyeket érdemes jelenteniük az egyesület felé?
Ne öljék meg őket (nevet fel Babocsay Gergely)! De a – nem is olyan nagyon – viccet félretéve, ne féljenek tőlük, de szemléljék őket távolról! Használjanak távcsövet, fényképezőt, és ne zavarják őket. Sok érdekeset megmutatnak magukból, ha megtartjuk tőlük a távolságot. Persze, ha menteni kell őket az autók kereke alól, akkor tegyék. Mondanám, hogy néha azért vegyék őket kézbe. De erre csak akkor van lehetőség, ha menekíteni kell őket valahonnan, mert egyébként a törvény nem engedi a zavarásukat. De ha már kézbe került valamelyikük, egy gyors közeli pillantást vessünk rájuk, mert mindegyikük mestermű. Ha levetjük az előítéleteinket, rájövünk, hogy gyönyörűek, és ez nem elfogultság.
Nyilván, ha valaki olyan természetkárosítást észlel, ahol hüllők veszélyben vannak, jelezhetik nekünk. De mi nem vagyunk hatóság, mi is csak tovább jelenteni tudjuk az eseteket. Érdemes tehát közvetlenül az illetékes kormányhivatal természetvédelmi osztályához fordulni. Van azonban egy kétéltűek és hüllők természetvédelmi térképezését célzó oldalunk, a „Herptérkép”, amelyre minden észlelést várunk – beleértve az elütött vagy elhullott egyedeket is. Ezeket az infókat összesítve tudunk rámutatni kritikus pontokra, ahol veszélyben vannak a kígyók, békák, vagy ahol esetleg a hosszú távú védelmüket érdemes előre tervezni. Ez amolyan civil tudományos tevékenység, amiben mindenki részt vehet.
Minden szakmabeliben rejlik egy rajongó is
Mikor kapcsolódtál először a TerraPlazával, és mit ad számodra ez a rendezvény, illetve közösség?
Nem emlékszem már, de mivel magam is tartóként kezdtem, a mai napig érdekel a terrarisztika, mint hobbi. Így természetes volt, hogy ellátogattam valamelyik első TerraPlazára. Az ott megforduló vásárlók és eladók egy részét is régről ismerem, így annyira kiszámíthatóan bukkantam ott fel, mint gyík a napsütötte fatörzsön. A herpetokultúrával foglalkozók rajonganak a kétéltűekért és a hüllőkért, de más érdekes csoportokért is, mint a pókok, ikerszelvényesek, rovarok stb. Bár többnyire egzótákkal foglalkoznak, mégis természetes szövetségesek a globális és a hazai herpetofauna védelmében. Sajnos ezzel a hobbival együtt járhat a vadon élő fajokat veszélyeztető betegségek terjedése, vagy az illegális állatkereskedelem is. Ezért fontos, hogy legyen párbeszéd a tartók és a természetvédők között, hogy a herpetokultúra maga vesse ki magából azokat, akik nincsenek tekintettel az üvegen túl élő fajokra. Ugyanakkor szívesen osztom meg a nálam lévő ismereteket másokkal, hogy segítsem a megfelelő állattartást. Ez a közösség ma a legjobb terep erre.
Milyen állataid voltak/vannak magánemberként?
Elsősorban a kígyók érdekelnek, de a megszigorított törvények miatt sok mindenről már le kellett mondanom, köztük egyes hazai fajokról. Így magam is egzótákat tartok, nem olyan sokat. Szürkesávos királysiklóim (Lampropeltis alterna), illetve mór (Testudo graeca) és szegélyes (T. marginata) teknőseim vannak. Az utóbbiak 1000 élőhelyszerű négyzetméteren róják a kilométereket. Fantasztikus, hogy mennyire másképp viselkednek, mint terráriumban vagy akár több négyzetméternyi karámban! Nem is hinné az ember, mennyire bonyolult a viselkedésük természetes közegben.
Amikor Babocsay Gergely megkapja az utolsó kérdést a bakancslistás állatokról, így felel: „Nagyon szeretnék tüskésfarkú-gyíkokat (Uromastyx) és sövényleguánokat (Sceloporus) tartani. Tudom, nem kígyók. Egyelőre nincsenek meg nálam azok a feltételek, amiket biztosítani szeretnék nekik.”
Ugye, micsoda reneszánsz ember ez a Babocsay Gergely a hüllők világában?
