Gekkók lába alapján fejlesztett robotot a NASA az űrben közlekedéshez

Hegyi Flórát mindig a tudomány éltette, és vegyészmérnökként is erősen a biológia foglalkoztatja, amelyről a TerraPlaza magazin olvasói is megbizonyosodhattak már. Flóra interaktív élménypedagógiával is foglalkozik – azaz gyerekeket érzékenyít, hogy ne tartsanak az állatoktól –, valamint előszeretettel önkénteskedik állatkertekben.

Biológiarajongó vegyészmérnök vagy, és közös ismerősünk szerint kijelenthető, hogy te „szerelmes vagy a tudományba”. Mikor kezdődött ez a szenvedélyed, és melyik a legemlékezetesebb történeted arról, amikor végleg eldőlt: ez a te utad?

Még egészen kicsi voltam, amikor először feltűnt a családomnak, hogy milyen érdeklődéssel fordulok a természettudományok felé. Szokás mondani, hogy nem esik messze az alma a fájától, és valahogy így van ez a mi családunkban is. Nagyapám hozzám hasonlóan a vegyészmérnöki pályára készült, ami sajnos az akkori lehetőségek szűkében nem valósulhatott meg. Így ő kertészmérnök lett, de élete végéig foglalkoztatta őt is a tudományok világa. Visszaemlékezve talán kisiskolás lehettem, amikor megkérdezte tőlem, hogy „na tudsz-e már egy hormont mondani?”, és egyebként tudtam. Szóval sohasem a Barbie-babákról beszélgettünk, hanem a legújabb tudományos fejlesztésekről, és arról, hogy mi lenne a következő olvasmány, amit szívesen tartanék a kezemben. Szüleim is különös gondot fordítottak arra, hogy a körülöttem lévő élőlényekre ne félelemmel tekintsek, hanem szeretettel, ami úgy is mondhatnánk, hogy túl jól sikerült. Tulajdonképpen sosem volt kérdés, hogy ebben szeretnék elhelyezkedni, csupán az, hogy a tudomány világán belül merre orientálódjak.

Régóta TerraPlaza látogató vagy, valamint immár a TerraPlaza magazin szorgalmas szerzője is, főként az ízeltlábúak témakörében. Nyilván sokakban felmerül a kérdés, hogy egy helyes fiatal lánynál hogyan alakul ki pont ez az érdeklődési kör. Mit látsz az ízeltlábúakban, ami ennyire izgalmas, és hogyan „érzékenyíted” azokat, akikben erős ellenérzések vannak?

Én személy szerint sosem féltem az ízeltlábúaktól, és úgy egyébként sem az állatoktól. Nagyjából 8 évvel ezelőtt szereztem be az első madárpókomat és az első botsáskáimat is, tulajdonképpen itt kezdődött minden. Éveken keresztül szinte csak ízeltlábúakkal foglalkoztam, engem lenyűgöz az a sokszínűség és földtörténelmi múlt, amit ezek az élőlények rejtenek magukban. Minden apró kis rovarra tekintve a múlt egyik „még ma is élő” képviselőjére pillanthatunk. Az elsők között voltak, akik benépesítették a szárazföldet és a levegőt, nagyjából olyan 479 millió évvel ezelőtt. Erről egyébként hamarosan egy átfogó cikkem is meg fog jelenni. Úgy gondolom, hogy az embereket legkönnyebben akkor lehet elérni, hogyha rávilágítunk azokra a csodákra és érdekességekre, amelyeket ezekhez az élőlényekhez köthetünk.

Több állatkertben is önkénteskedsz. Mit szeretsz leginkább ebben a munkában, milyen állatokat gondoztál eddig, és melyik faj okozta a legnagyobb meglepetést számodra?

Ez egy nagyon izgalmas kérdés, nehéz csak egyet kiemelni, mert nagyon sok különleges pillanatot élhettem meg az állatkerti munkák során. De ha mégis ki kell emelnem néhányat, akkor a kis gyűrűsfarkú maki etetése, egy új állat elhelyezése és névadása, és egy nagymacskával való játszadozás is felejthetetlen élmény maradt. Összességében elmondható, hogy az állatok közelsége mindig feltölt és megnyugtat.

Viszont azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy egy ilyen munka nem arról szól elsősorban, hogy egész nap ismerkedsz az állatokkal. Kőkemény fizikai munkát végzel és rengeteg áldozatot hozol az ilyen élményekért cserébe. Ez sokszor mentálisan is nehéz lehet. Főleg, ha egy olyan állatot veszítesz el, akivel régóta foglalkozol és szorosabbra fűzted a köteléked. Ez egy gyönyörű szakma, de mint minden más, ez is áldozatokkal jár.

Interaktív élménypedagógiával is foglalkozol, azaz például előadásokat tartasz gyerekeknek. Mi a tapasztalatod a gyerekek hozzáállását illetően, mennyire félnek a bemutatott állatoktól, és mennyire befogadóak az elhangzottakra? Mi volt a legcukibb reakció, amit valaha kaptál tőlük?

Az egyik legfontosabb feladatomnak tartom az érzékenyítést. A gyerekek minél korábban találkoznak ezekkel az élőlényekkel és megismerik őket, annál valószínűbb, hogy nem alakul ki a bennük az a félelem, ami egyébként a társadalomra általában jellemző. Azt tapasztalom, hogy minél fiatalabb egy korosztály, annál nyitottabb és érdeklődőbb a téma iránt. Persze nagyon sok függ attól, hogy a kicsik mit hoznak otthonról, illetve az óvó- vagy tanítónéni személyiségétől.

Sokszor tapasztaltam már, hogy a gyerekek a szülők hozzáállása miatt nem mernek közelebb jönni, megismerkedni az állatokkal. Pedig látom a szemükben, hogy valójában nagyon is izgalmasnak találják őket. A legaranyosabb pillanatok azok, amikor a gyerekek képesek legyőzni a saját határaikat, és az izgalomtól túlfűtve nevetésben törnek ki. Ez a mosoly talán még otthon sem tűnik el az arcukról.

Felnőtteknek, illetve szakmabelieknek is tartottál már előadásokat. Tudnál említeni néhány természettudományi érdekességet, amelyek szerinted nem közismertek, és sokkal szerethetőbbé teszik ezt a világot a laikusok számára?

Sokan nem tudják, milyen komplex tudományos összefüggések vannak egy-egy élőlény hátterében. És hogyan képesek becsapni nem csak ellenségeiket, de még minket is. A lepkéknek például kiváló a színlátásuk, és sok esetben képesek a fény olyan tartományaiban érzékelni, amihez a mi szemünk már kevés. Ez a tulajdonságuk, valamint a szárnyuk egyedi árnyalatai nagyon fontosak rövid életük során, és kritikus szempont lehet a szaporodásukkal kapcsolatban. De a szárnyak titka nem merül ki ennyiben, ugyanis a tudományos világ eltérő területein alkalmazzák. Nem csak a fényvisszaverő felületek, de még a szuperkondenzátorok fejlesztésénél is, ami ipari szempontól elengedhetetlen. Ugyanakkor a madárpókok lába a gekkókhoz hasonlóan olyan szerkezettel rendelkezik, amely elektrosztatikai szempontból képes hozzátapadni különböző felületekhez.

Ebből inspirálódva a kutatók képesek voltak olyan robotokat fejleszteni, amelyek segítségével el tudnak jutni azokra a területekre is, amelyek számunkra egyébként kivitelezhetetlenek lennének. A NASA is kifejlesztett egy gekkókhoz hasonló módon működő robotot. Ez az úgynevezett ”Gecko Gripper”, amely az űrben való közlekedést teszi könnyebbé. Hiszen a mikrogravitációban történő mozgás inkább mászással, mintsem járással kapcsolatos probléma.

EZEN az Instagram linken további izgalmas tartalmakat nézhetsz meg Flóráról!