Havas Máté fiatal kora ellenére már most kipipált olyan munkahelyeket, amelyekről sokan álmodoznak, a Debreceni Állatkerttől a Legóig. Rengeteg fajt tenyésztett a terrarisztikában és az akvarisztikában – olyat is, amit Magyarországon addig senki nem tudott szaporítani –, az akvakertészetben pedig díjakat nyert.
Sokan ismernek a szakmában, hiszen az összes TerraPlazán részt vettél, és már a rendezvények előtti időkből – az Arachnida online pókszabású magazin óta – barátok vagytok a főszervezővel. Számodra hogyan indult a „szerelem” a terrarisztikával?
Amióta az eszemet tudom, mindig is az állatvilág foglalkoztatott. Gyerekként, nagyszüleim házánál minden nyáron a telken található élőlényeket kerestem, és azok életét figyeltem. Emlékszem, volt egy sziklakertjük, amit fürge gyíkok laktak. Igyekeztem nekik a területet – a magam 6 éves gyermeki tudásával – plusz kövekkel, növényekkel rendezni, rovarokat fogni az etetésükhöz, valamint a tojásrakási és kelési időszakuknál követni a tojások fejlődését, majd a kicsik kikelését. Lényegében már ennyi idősen megvolt az első sikeres szaporulatom, amelynél egy tojáshéjba szorult egyedet is sikerült kiszabadítanom és megmentenem. Természetesen ez a nagy lelkesedés hozta magával az évenkénti kötelező állatkerti látogatásokat is, ahol elképedve néztem a trópusi házat és a benne található élőlényeket. Akkoriban még nem tudtam, hogy egyáltalán lehetséges óriáskígyókat, leguánokat vagy épp madárpókokat otthon is tartani. Egy dologban voltam biztos: hogy állatkertben gondozó szeretnék lenni.
És miért pont a pókok keltették fel főként az érdeklődésedet?
Mert arachnofóbiás voltam. Minden állatot kézbe vettem azonnal, de valahogy tőlük mindig tartottam a tisztes távolságot. Innen született a gondolat, hogy – szüleimet meggyőzve – madárpókot fogok tartani. Egy 1 vedléses mexikói vöröstérdű tarantulavásárlására esett a választásom, majd őt gondozva egyhamar rájöttem, mennyire érdekes élőlények a pókok, valamint arra, hogy mennyire sok faj létezik belőlük, és a java elférne a szekrényem polcain is. Szóval félelmeimtől megszabadulva bele is vágtam a gyűjtögetésbe.
Úgy tudom, rengeteg fajt sikeresen tenyésztettél már, és a terrarisztikán túl az akvarisztikában is jártas vagy. Autodidakta módon tettél szert az állattartással kapcsolatos tudásra, vagy volt mentorod?
Az akvarisztikát először általános iskolás éveimben műveltem, de akkor csak Malawi-tavi sügérekkel foglalkoztam. Ezt az időszakot a terrarisztikai pályafutásom kezdete zárta – bár mindig tudtam, hogy lesz még egy visszatérésem a vízi élővilághoz. Körülbelül 17 lehettem, amikor a madárpókok után elkezdtem skorpiókat, botsáskaféléket – majd itt jött a mélyvíz –, különféle hüllőket is tartani. Az elején igyekeztem egyszerűbb leírásokat olvasni az általam tartott fajokról, de később már csak a tapasztalás, kísérletezés maradt, és ez is vált be a legjobban. Mivel igyekeztem párban tartani a fajokat, így amit tudtam, leszaporítottam.
Az akvakertészettel, mint kifejezéssel 2013-ban találkoztam először, és közel egy év felkészülés után vissza is tértem az akvarisztikához, de itt már célirányosan a növényes-garnélás vonal volt prioritás. Itt már volt mentorom, Veréb Gábor világbajnok akvakertész, aki mindig segített tanácsaival, ha éppen elakadtam. Versenyeken is megmérettettem magam hazai illetve nemzetközi szinten is. Dobogót hazai szinten sikerült elérnem két kategóriában: egy közel 200 literes akváriummal, valamint egy Wabi kusa tállal (azaz japán mikrokerttel).
Mit javasolsz azoknak, akik elvesznek sokszor az egymásnak ellentmondó információk rengetegében, vagy nem nagyon találnak hiteles tartási útmutatót egy-egy fajról?
Az interneten sok elavult, már nem releváns írás található. Ha mégis itt próbálkozunk, talán az egyik legjobb kiindulópont, ha az állat tudományos nevére keresve, angol nyelvű oldalakon nézünk leírások után. Magyar oldalakon a TerraPlaza magazin az egyetlen olyan aktív oldal, amely naprakészen közöl leírásokat szakemberektől. Manapság a Facebook-csoportok nagy népszerűségnek örvendenek, de a kommenteknél valóban gyakoriak az egymásnak ellentmondó információk. Ennek oka sajnos az önjelölt szakértők miatt van. Nincs azzal baj, ha valaki kezdőként nagyon lelkes, de sokszor csak pár online videóból szerzett részinformációkat osztanak meg úgy, mintha azt ők maguk tapasztalták volna többéves megfigyeléseik alapján. Emiatt az adott faj szakértői – ráunva a felesleges vitákra – inaktívak lettek. Aki őket szeretné elérni, arra a legjobb alkalmak a TerraPlaza rendezvényei. Sokéves tapasztalattal rendelkező tenyésztők vannak kint, akik minden kérdésre tudnak válaszolni, vagy oda tudnak irányítani a megfelelő személyhez. Én is itt szoktam a legtöbb kérdést kapni, vagy épp megvitatni egy-egy témát a tapasztaltabbakkal együtt.
Milyen említésre méltó sikerélményeid, misszióid voltak eddig az állataid kapcsán?
Igazából minden próbálkozásnál volt valami kihívás, de kettő olyan dolgot említenék, amelyeknél sokat kellett gondolkodjak. Az első a vietnámi mohabéka szaporítása volt. Ekkor még a Debreceni Állatkertben dolgoztam, ahova Németországból 3 fiatal egyedet hoztam egy ottani rendezvényről. Szerencsés választás volt, ugyanis 2 nőstényt és 1 hímet sikerült hazahozni. A tenyésztésüknél lényegében minden egy hatalmas kérdőjel volt, ugyanis az interneten nem volt használható információ erről. Volt kollégámmal, Ludman Gergellyel, hosszas vitákat folytattunk az adott témában. Ki kellett kísérletezni a peték inkubálási hőmérsékletét, az ebihalak neveléséhez szükséges vízparamétereket, majd a partra mászó kisbékák sikeres útnak indításának technikáját is. Tudomásom szerint Magyarországon más nem tudta még a fajt szaporítani, európai állatkertek közt is egyedülálló teljesítménynek számít.
A második a góliát madárpók szaporítása volt. A madárpók rajongóknál ez a faj kuriózumnak számít, amit hatalmas méretével sikerült kiérdemelnie. Itt teljes mértékben magamra hagyatkoztam a párzás időzítése, a kokon (petezsák), majd a lárvák inkubálásánál. Egy éven belül 3 sikeres szaporulatot is produkáltam, és jelenleg is két petezsákot fogó nőstényt őrizgetek.
A Debreceni Állatkertben melyek voltak a számodra legkedvesebb állatok, amelyekkel foglalkozhattál?
Eredetileg „hüllős” területen kezdtem, de idővel végigpróbáltam a többi osztályt is. Két faj került nagyon közel hozzám a gondozásuk során: a szibériai tigrisek és a recés zsiráfok. Utóbbinál szerencsém volt, hiszen egy akkor született borjú, Zahara növekedését is figyelemmel követhettem.
Szerinted mi a legnagyobb nehézség, amivel egy állatkertnek szembe kell néznie?
Az anyagi korlátok. Külsős szemmel sejtelme sincs az embernek, mekkora összeget képes felölelni éves szinten egy-egy állat takarmányozása, vagy épp orvosi kezelése. A Covid okozta lezárás miatti bevételkiesés mutatta meg igazán, hogy mennyire pengeélen táncol minden állatkert.
Később a Legónál is dolgoztál, ami szintén rendkívül izgalmasan hangzik. Mi volt a szereped a cégnél, és hogyan sikerült bejutnod egy ilyen „álom-munkahelyre”?
Az élet az álmok valóra váltásáról szól. Miután sikerült a gondozói gyerekkori álmomat megvalósítani, jöhetett a következő. Mindig szerettem – és a mai napig szeretek – legózni, úgyhogy egyik alkalommal eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha én magam gyártanám sok millió rajongó számára ezeket az építőkockákat. Mélyebben nem mesélhetek a munkáról, amelyet nemrég fejeztem be – köt a fránya titoktartási kötelezettség –, de abba a csapatba tartoztam, amelytől lényegében az egész gyártási folyamat indult. A mi feladatunk volt biztosítani a rendszer folyamatos ellátását a különböző alapanyagokkal és mesterkeverékekkel. Nem túlzok, ha egy boltban jársz és akármelyik szettet a kezedbe veszed, akkor legalább egy elem legyártásához közöm volt. Szintén örök élmény marad számomra látni és megélni az egész folyamatot, de mostanra már teljesen új irányban foglalatoskodom. Jelenleg egy borbélyképzést végzek, és mellette tervezem a hazai és nemzetközi terrarisztika új szintjét elérni. Az utóbbiról biztosan sokat fogtok még hallani…
