A hüllők bizony nem impulzusvásárlóknak valók. Rávilágítunk néhány fontos szempontra, amelyeket fontos figyelembe venni, amikor terráriumi állatot választunk magunknak. Érdemes feltenni a kérdést: képes vagyok-e biztosítani kiszemelt állatom tartási feltételeit az eredeti élőhelyéhez és viselkedésének megfelelően?
Tizenéves koromban sokat jártam az Állatorvostudományi Egyetemre az akkor legnevesebb hazai mérgeskígyószakértőhöz, Janisch Miklóshoz. A munkaidő vége felé többünkre szánt időt, és hosszasan beszélgetett velünk herpetológiáról, állatorvoslásról. A kis irodában egy vagy két terráriumban megtermett texasi csörgőkígyókat tartott, amelyeket emlékeim szerint ajándékba kapott. A terráriumok nem voltak nagyok, de a kígyók láthatóan egészségesek voltak és szaporodtak. Róluk beszélgetve mesélt egy történetet, melynek részleteire már nem emlékszem, de körülbelül arról szólt, hogy egyszer az állatkert hüllőgondozói arról panaszkodtak neki, hogy az ottani csörgőkígyók nem akarnak enni. Miklós bá’ a történet szerint azt javasolta nekik, hogy a fülledt kis terráriumokból tegyék ki a kígyókat egy biztonságos szabadtéri kifutóba, helyezzenek be nekik szalmát, és hagyják őket élvezni a meleg nyári napsütést. Nem telt bele néhány óra, és a kígyók, egyik a másik után, elkezdték lemarni és lenyelni a táplálékként bedobott kisnyulakat. A történet jól demonstrálja a természetes és terráriumi viszonyok között húzódó, olykor igen nagy szakadékot. Ma már weboldalak garmadán találhatunk jól megírt tartási útmutatókat (care sheet-eket), amelyek mentén valóban el lehet indulni egy-egy egzotikus kétéltű vagy hüllő tartásával. Mégis, gyakran komoly korlátokba ütközünk pénz vagy éppen hely hiányában, amikor kedvenceinknek ideális körülményeket szeretnénk teremteni. És még van egy fontos akadály: a személyes tapasztalat hiánya kedvenceink közvetlen környezetének mikroklimatikus viszonyait és az azt kialakító mikrohabitatot (mikroélőhelyet), valamint élőhelyhasználatukat és természetes viselkedésüket illetően. Ebben az írásban nem fogok általános útmutatást adni arról, hogyan kell kígyókat, békákat tartani, nem is tudnék, de egy-két példával szeretnék rávilágítani néhány figyelmeztető szempontra, amelyet fontos figyelembe venni, amikor terráriumi állatot választunk magunknak.
Ékszer a dobozban
Sokakban erősebb a birtoklás vágya, mint az igény a tartott élőlény valódi természetének megismerésére, emiatt gyakran fordul elő, hogy egyes állatokat a valós szükségleteikhez képest túlzottan kis helyen tartanak. Természetesen a herpetokultúra egyik nagy eredménye, hogy számos fajt tömegesen tenyésztenek, így azokat ma már nem kell a természetben befogni. A különféle tenyésztőtelepek hatékonyságra törekszenek, és fiókos rendszerben állatok százait vagy ezreit szaporítják, majd az utódok kerülnek a hobbiállattartókhoz. Ez talán elfogadható kompromisszum ennek a hobbinak a természetbarát kiszolgálásához, így ugyanis többnyire csökken a kereslet a vadbefogott egyedek iránt. Természetesen ezek a körülmények nem jók, még akkor sem, ha az állatok fizikailag egészségesek és szaporodnak is. Viszont, ha már kedvencként tartani szeretnénk őket, fontos a kígyóink, teknőseink valós igényeit figyelembe venni, úgy sokkal több élményben is részesítenek bennünket. Vannak azonban fajok, amelyek természetes élőhelyükön igen aktívak, naponta kilométereket mozognak, otthonterületük kiterjedése hektárokban vagy hektárok tucatjaiban mérhető. Ilyen a kaszpi haragossikló is, amelynek tartását ma már a hazai törvények tiltják, de a rádiónyomkövetéses vizsgálatok azt mutatják, hogy a természetes életmódjukhoz fogságban nem tudnánk még megközelítőleg sem biztosítani a feltételeket. A Magyarországon megjelent első terrarisztikai szakkönyv még 80×40 cm alapterületű terráriumot javasol az egyébként 200 centiméteresre megnövő kígyónak. Ugye, érezzük, hogy ez így nincs jól? Hasonló a helyzet az európai vagy bármely hozzájuk hasonló szárazföldi teknősökkel is. Terráriumban nem tudjuk az igényeiket kielégíteni. Valójában a görög és a mór teknősöket kertben kellene tartani, sok négyzetméternyi berendezett kifutóban, de még jobb, ha a kerítésünk elég jó állapotban van ahhoz, hogy ne tudjanak rajta átbújni, és tavasztól őszig szabadon járkálhatnak. De a szimpla zöld gyep sem elegendő nekik. Bokrokkal, lágyszárúak ágyásaival benépesített valódi élőhelyszerű kertek azok, amelyekben igazán úgy viselkednek, ahogyan egy európai szárazföldi teknősnek viselkednie kell. Éjszakára, meleg napokra, hűvös napokra más-más búvóhelyet használnak, tudják, mely bokrok mikroklímája a legjobb nyári kánikulában, és melyeké a hűvösebb tavaszi napokon. Pontos kognitív térképük van a kertben található tápláléknövények hollétéről, hogy mikor, melyik, milyen állapotban van (friss, aszott, édes, keserű stb.), röviden: maguk állítják össze a menüjüket, és eszerint választják ki aktuális tartózkodási helyüket vagy járják be a kertet naponta többször is. Ugyancsak nagyon jelentős hatása van a teknősök emésztésére, élettani folyamataira és növekedésére a természetes napi hőingadozásnak vagy az időnkénti hűvös, esős kedvezőtlen periódusoknak, de a szezonális időjárás- és fényviszonyváltozásoknak is. Ne felejtsük el, ezek a fajok évmilliók során alkalmazkodtak élőhelyük viszonyaihoz, ami sokkal összetettebb viselkedést eredményez, mint gondolnánk. Egyébként a természeteshez közeli körülmények között megfigyelni is sokkal nagyobb élmény őket. Viselkedési repertoárjuk jóval szélesebb, mint amit terráriumi körülmények között meg tudunk figyelni.
A kisebb termetű, és helyhez kötöttebb fajok esetében könnyebb terráriumi viszonyok között megfelelő körülményeket biztosítanunk. Az alkonyati-éjszakai, kevesebbet mozgó kígyófajok, mint például a királysiklók, jól érzik magukat kisebb terráriumban is, de nekik is biztosítsuk a lehető legnagyobb helyet és a változatos enteriőrt, amelyben kedvükre válogathatnak! A lesből zsákmányt ejtőkre a találó angol sit-and-wait predator (~ülő-várakozó ragadozó) kifejezés jól mutatja, hogy ezek a fajok jóval kevesebbet mozognak, ők testméretükhöz mérten kisebb helyen is jól érzik magukat. Helyszűkében érdemesebb ilyen fajokat tartanunk.
„Sötétség délben”
Sok tartó nem érzékeli, hogy a kedvence számára biztosított fényerősség töredéke annak, amit az a természetben megtapasztalna. A terrarisztikában ma már professzionálisabbnál professzionálisabb világítótestek és berendezések állnak rendelkezésre, ami óriási előny a néhány évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest, mégsem tekinthetünk el attól, hogy összevessük a terráriumban uralkodó fényviszonyokat a természetben előfordulóval. Bizony, néha azzal szembesülünk, hogy a terráriumban a legnagyobb világosság ellenére is sötét van. Vannak fajok, amelyek számunkra elképzelhetetlenül szélsőséges viszonyok között élnek. A tüskésfarkúgyíkok (Uromastyx spp.) például a térítői sivatagi környezetben is csak a legmelegebb órákban bújnak elő, értsd akkor, amikor embernek már veszélyes a napon tartózkodnia. Természetesen ezt sok tartási útmutató elmondja, de személyes tapasztalat hiányában a tartók egy része kétkedve fogadja, vagy felülbírálja. Néha az a legjobb, ha állatainknak tudunk szabadtéri kifutót készíteni, ahol időről időre vagy akár egész nyáron „nyaraltathatjuk” őket. Sose feledjük azonban, hogy a leginkább melegkedvelő fajok is túlmelegedhetnek, ha nem tudnak hűvösebb helyre visszavonulni!
Csokoládé és krémes
Számos kétéltű és hüllő természetes táplálékát nem ismerjük. A tartástechnológiák fejlődésével azonban ma már sok faj optimális takarmányozása ismert, de így is gyakran előfordul, hogy terráriumi állatok nem a megfelelő táplálékot kapják. Az evolúció során minden faj alkalmazkodik a környezete adottságaihoz, beleértve a rendelkezésre álló táplálékot is. Ez néha emberi ésszel nehezen felfogható szélsőségekhez való alkalmazkodást is jelent. Ahogyan azonban az emberi szervezet is rosszul reagál a túlzott tápanyagbevitelre, a szükségleteken felül elfogyasztott édességekre és zsírokra, úgy a kétéltűek és hüllők anyagcseréje is megsínyli, ha nem az optimális összetételű táplálékot fogyasztja. Gyakori a kígyók terráriumi elhízása, különösen azon fajok esetében, amelyek például békákra, gyíkokra vagy madarakra specializálódtak. Tartóként nagyon jó érzés, hogy kedvencünk jól eszik, de az egértakarmány, különösen a kifejlett, olykor elhízott egerekből álló takarmány, számos faj esetén kóros elhízáshoz vezet, ami hamar a kígyó életének végét is elhozhatja.
A szárazföldi teknősök, különösen az európaiak tartása például igen összetett problémakör. Míg a kígyók esetében a jó minőségű takarmányegér biztosítja a szükséges tápanyagokat (bár például egyes királysiklók tenyésztői szerint bizonyos vitaminok további adagolása javítja az utódok kikelésének sikerességét, ami arra utal, hogy ugyan a nőstény látszólag jól táplált, valami mégis hiányzik a zavartalan embriófejlődéshez), addig az európai szárazföldi teknősök étrendjét igen gondosan kell tervezni. A régebbi, de gyakran a mostani útmutatók is igencsak eltúlozzák az egyes összetevők szükségességét, például a friss gyümölcs- vagy fehérjebevitelt. Aki azonban többször is járt már ezen fajok élőhelyén, megtapasztalhatta, hogy nyár közepétől aktivitásuk szinte teljesen megszűnik, időnként csak a sötétedés utáni órákra szorítkozik, amikor is emberi szempontból elképesztően szegényes táplálékot vesznek magukhoz, mert más nem áll rendelkezésükre: száraz avart, fonnyadt virágmaradványokat vagy földre hullott és kiszáradt poros termésmaradványokat. Ugyanakkor igyekeznek jelentős mennyiségben kalciumot fogyasztani, amit a legkülönfélébb forrásokból szereznek be: dögök, ragadozók ürüléke, csigaházak, elhullajtott tojáshéjak, talaj stb. Mindent egybevéve, a mediterrán klímán van egy intenzív, tápanyagokban gazdag tél végi, tavaszi periódusuk, amit azután hosszú spártai időszakok követnek, alaposan megfűszerezve nyári torporállapottal és téli hibernációval. Élettani adottságaik ehhez a ritmushoz alkalmazkodtak. Növekedésük tehát viszonylag lassú, páncéljuk fejlődése ennek megfelelően zajlik, kialakítva a jól ismert sima, rohamsisakszerű felületet, amit fogságban tartott teknősök esetén ritkán látni. Egy plusz malőr, hogy fogságban a legtöbb esetben a tápláléknövényeket nem nekik kell „leharapni”, ami miatt csőrkávájuk sem mindig kopik megfelelően. Az ilyen szempontokat tehát nagyon fontos figyelembe venni a kétéltűek és hüllők tartásánál.
Tudomány és a hobbiállattartás
A tudomány nemegyszer épp a hobbiállattartás folyamán szerez kulcsinformációkat egy-egy fajról, amelyeket a természetben szinte lehetetlen megfigyelni. Előfordul, hogy csak fogságban tartott állatok alapján tudjuk, hogyan udvarolnak, hány utódot hoznak a világra, milyen hosszú inkubációs időre, milyen páratartalomra és hőmérsékletre van szükség a fiatalok kikeléséhez stb. Néha még a napi aktivitásukról is csak terráriumi megfigyelések során kapunk először képet. Mégis épp a természetes körülmények közötti megfigyelések hiánya az, ami egy-egy faj tartását olyannyira megnehezíti. Róka fogta csuka… Érthető persze, hogy nem mindenki tud elmenni vágyott állatának az eredeti élőhelyére, de a világhálón ma már bőven áll rendelkezésre információ. Hozzáférhetők klíma- és időjárási adatok, találhatunk élőhelyképeket, publikációkat autökológiai vizsgálatokról stb. De megkérhetjük ismerőseinket is, hogy utazásaik során mérjenek nekünk mikrohabitat-hőmérsékletet a nyaralóhely melletti természetes élőhelyen. Néha az is elegendő, ha más kontinensen tapasztaljuk meg kedvencünk hasonló élőhelyének viszonyait. Meglepő, de a hazai klíma is ad lehetőséget arra, hogy akár nedves trópusi vagy sivatagi fajok pillanatnyi élőhelyállapotát elképzeljük. A júliusi kánikulai napsütés Budapesten bizony nem mindig tér el nagyon Mexikóvárosétól. De soha ne feledjük, hogy változó testhőmérsékletű állatokról van szó, amelyek viselkedésükkel szabályozzák testük hőmérsékletét, vagyis ahogyan a természetben ezt meg tudják tenni, úgy a terráriumban is lehetőséget kell biztosítanunk erre.
Összefoglalva, fontos, hogy próbáljuk átgondolni, hogy amit az útmutatókban olvasunk, vagy más tartóktól hallunk, hogyan viszonyulhat az eredeti élőhely adottságaihoz, és a tartani kívánt állatunk természetben mutatott viselkedéséhez. Őszintén fel kell tennünk magunknak a kérdést: Képes vagyok-e biztosítani hozzá a feltételeket?
Előfordulhat, hogy arra a következtetésre jutunk, hogy bár fájó szívvel, de más, a lehetőségeinkhez jobban igazodó fajt kell választanunk. Higgyük el, sokkal több sikerben és jó élményben lesz részünk, ha belátjuk a korlátainkat, és nem erőltetünk olyan állatot, amely később csak a kudarcélményeinket gyarapítja!
