Kiss Szilárd a hazai atlétika ismert alakja volt, részt vett a Sydney-i olimpián, és súlylökésben országos csúcsot állított fel. Több tízezer példányból álló lepke- és rovargyűjteménye igazi kuriózum, és nemrég ért haza legújabb expedíciójáról. Majdnem egy évtizede nyűgözi le különleges preparátumaival a TerraPlaza közönségét.
Az élsport abbahagyása óta testnevelő tanárként és edzőként dolgozol – sőt, pár évig rovarászszakkört is vezettél az iskolában a gyerekeknek. Hogy látod, milyen a diákjaid viszonya a rovarokkal, és melyek a leggyakoribb tévhitek, amelyek a fejükben élnek?
A kicsik még fogékonyak, de furcsa módon, amikor a 7. osztályba lépnek, már kevésbé érdeklődőek: a kamaszokat sokkal nehezebb megfogni. A „fúj”-reakció általában a családtól ered. Például a vacsorarontó lepke kifejezés is egy közkedvelt sztereotípia, amelyet generációkon keresztül adnak át egymásnak. De ha kézbe foghatják ezeket az állatokat, például egy csótányt, pókot vagy botsásákát, vagy nevet adnak neki, esetleg gondozzák őket, az már személyes élmény. Onnantól lehet áttörésről és pozitív élményről beszélni. Szívesen tartok előadásokat az expedícióimról az iskolában és más intézményekben is. A terepmunka mellett az egyik legnagyobb élmény, amikor a gyerekeknek megmutathatom, hogy mennyire érdekes az állatvilág.

Több mint 30 ezer példányt számlál a rovargyűjteményed, amely országos viszonylatban is egyedülálló. Mikor és minek hatására kezdted el a gyűjtést? Illetve hogyan lehet szert tenni ekkora kollekcióra?
Gyerekkorban kezdtem a gyűjtést, de amikor a természetvédelmi törvények szigorodtak, a Savaria Múzeumnak ajándékoztam az akkori kollekciómat. Változtak a trópusi területeken a gyűjtési szabályok: vagy teljesen betiltották vagy korlátozták a gyűjtést. Például 2019-óta csak csak 1000 darabot lehet legfeljebb hazahozni Francia Guyanából, úgyhogy néha csere-berélünk a szakmában. Az élsporttal együtt kezdtem újra komolyabban gyűjteni a rovarokat, versenyzőként sok egzotikus helyen jártam. Mindig ahová éppen repültem, ott szedegettem össze a legújabb példányaimat.
Vicces egyébként, hogy mennyire bolondnak néznek mindenhol a hobbim miatt. Eleve az emberek fejében a rovargyűjtő egy kicsi, törékeny, szemüveges, molyirtószagú valaki, úgyhogy én duplán csodabogár vagyok ilyen szempontból. Volt, hogy az Őrségi Nemzeti Parkban lepkemonitorozásban vettem részt, és egy néni rámszólt, hogy „itt nem lehet halászni”. Amikor azt válaszoltam neki, hogy én nem halászom, hanem lepkét gyűjtök, döbbenten nézett rám.
Azért azt is látni kell, hogy egy ilyen hatalmas gyűjteményhez hozzátartozik az is, hogy kockáztatom az egészségemet annak érdekében, hogy beszerezzem a legizgalmasabb fajokat. Voltam már nagyon beteg, komoly vírusfertőzéssel tértem haza egy ilyen trópusi túra után. Illetve nemrég az utolsó expedícióm után, idén februárban például lejött szinte az egész kézbőröm, olyan allergiás lettem valamire.

Mely kuriózumaidra vagy a legbüszkébb?
Nem vagyok trófeagyűjtő, inkább élménygyűjtő. Van olyan lepkém, amelyik ugyan nem a legritkább faj, de máig jó érzés visszagondolni rá, hogy Guyanában hogyan küzdöttem meg a befogásával.
És melyik befogásod volt a legemlékezetesebb?
Egyszer 2019-ben puskagolyó hangyákat szedtem, és az egyik gyorsabb volt, mint én, szóval jól megcsípett. Konkrétan olyan földre lökős zsibbadásom lett tőle, hogy az valami brutális. Ugyanis a csípése olyan intenzív fájdalmat okoz, mintha golyó találná el az embert. Külön gyűjteményes dobozban be van keretezve nekem otthon az a nagyjából két és fél centis hangya, ami persze a maga nemében óriási, de mégiscsak simán leterített egy majd’ kétméteres embert…
A ritkaságán túl mitől lesz értékes egy preparátum, milyen kritériumoknak kell megfelelniük?
Számít a ritkaságán túl, hogy hibátlan-e a példány, azaz karc- és szakadásmentes-e, valamint hogy tökéletes-e a szimmetria. A végeredmény nagyban múlik a preparátor kézügyességén. Azok a példányok drágábbak, amelyek a lombkoronaszinten élnek, hiszen őket nehezebb lecsalni. Én autodidakta módon tanultam preparálni: gyerekkoromban még volt olyan üzlet, a TANÉRT, ahol lehetett preparálódeszkát, rovartűt venni. A könyvesboltokban meg olyan könyvet, amelyikben le volt rajzolva, hogy hogyan kell preparálni. Gyerek voltam, amikor találtam egy-egy elpusztult folyófűszendert és káposztalepkét, és ezeken gyakorlatoztam. Máig szinte minden este elmókolok ezzel a tevékenységgel. Közben lehet elmélkedni, teljesen kikapcsol, az pedig külön izgalmat ad, ha egy frissen beszerzett példányon dolgozhatok.
Eddig körülbelül hány országban jártál gyűjtemény-bővítési céllal? És legutóbb merre voltál expedíción?
Eddig nagyjából 32 országban jártam, és legutóbb Martinique és Francia Guyana felé vettem az irányt. De sajnos a száraz évszak két hónappal tovább tartott az El Nino-jelenség miatt, mint normális esetben. Kiszáradtak az élőhelyek, és megtizedelődött a rovarlárvák száma a szárazság miatt. Majd a késve megérkező esős évszakban sem lett jobb a helyzet: mivel túl sok eső esett január-februárban, és a túl vizes közegben megfulladtak a lárvák. Így jóval kevesebb rovar volt, mint az eddigi expedíciók során. Felborult a természet egyensúlya a klimaváltozás miatt a trópusokon is. Egyre csökken a zöldövezet és a rovarállomány mindenhol, most már nem is halljuk a beporzást, méheket és dongókat is alig látni. Akkor lesz majd még nagyobb baj, ha lassul a Golf-áramlat is. Visszafordíthatatlanul nagy probléma közeleg a környezetváltozás és felmelegedés miatt.
Milyen etikai szempontjaid vannak egy-egy begyűjtés során?
Én mindig helyben gyűjtök, azaz saját kezűleg szerzem be az állataimat. De néha találkozom helyi gyűjtővel is, viszont csak legális üzlettel foglalkozom lepapírozva. Régebben nagyobb volt a feketepiac, mára a védett állatok védelmére több figyelmet fordítanak. És szerintem a megváltozott jogszabályok is sokat segítettek. A magam részéről odafigyelek arra, hogy nem pusztítok, alacsony egyedszámban gyűjtök, és például nőstény lepkéből minimálisat ejtek el. Szoktam begyűjteni petéket is, azokat otthon nevelgetem.
2017 óta vagy a TerraPlaza állandó és kiemelkedően népszerű kiállítója. Ezeket a bekeretezett és igényesen kivitelezett preparátumokhoz az üvegezett kereteket is te készíted?
Igen, mind a preparátumokat, mind a kereteket én készítem a dupla üveggel. Utóbbiak fél óra asztalosmunkát jelentenek, ahogyan a preparálás is, tehát a végeredmény egy órán belül készül el. Van egy külön lepkeszoba a házunkban, de néha kiköltözöm a konyhába, hogy lássa a család, min dolgozom. Eléggé türelmes a feleségem szerencsére, sőt, néha besegít a doboztakarítás részében is. Hálás vagyok az elfogadásáért, hiszen egy-egy expedíció után tele van a mélyhűtőnk meg a házunk mindenfélével. Ráadásul sok extra elfoglaltságot jelentenek időben ezek a rovargyűjtések, preparálások és expók egyaránt.
Milyen állatokból adod el a legtöbbet a TerraPlazán, mire van a legnagyobb kereslet?
A legkelendőbbek a morphok, az irizáló kék lepkék. De nagy igény mutatkozik a groteszk szekcióra is, mint például az ostorlábúak, pókok és denevérek.

A fiadat mi fogta meg leginkább az apukája szenvedélyeiből (akár a sportra, akár a biológiára vonatkoztatva)?
Ő már 21 éves, de mindig érdeklődő volt és gyakran kijárt az expókra is, de most már egyetemista. Inkább a kosarazás, illetve a katonai cuccok érdeklik, ez a rovar-vonal kevésbé vonzza tinikora óta. De azért szereti a természetet és horgászni is szokott, sőt, ha megkérem, besegít nekem akár a preparálásban is. Azzal még ráér foglalkozni, hogy mihez kezdjen majd az apja hagyatékával…

