A terrarisztika veszélyei – a hazai élővilágra nézve

A cikk ízelítő a TerraPlaza Magazin 2. lapszámából

Valószínűleg már az is megérne egy komolyabb elemzést, hogy ki milyen motivációkkal választ magának terráriumi állatot, mert valószínűleg sok tanulságos választ kapnánk. Csak egyet említenék, amelyre bizonyára a többségünk tudna példát mondani: van, aki azért tart egy állatot, mert ettől menőnek vagy különlegesnek érzi magát. De bármilyen eredményeket is kapnánk, hiszem, hogy a többségünk azért tart pókokat, kígyókat, békákat, mert életünk egy bizonyos pontján elvarázsoltak bennünket, és mindörökre magukhoz láncoltak minket. Éppen ezért – vagy így vagy úgy – mindannyian felelősséget érzünk ezekért az állatokért, és az is fontos számunkra, hogy az eredeti élőhelyükön is fennmaradjanak és boldoguljanak ezen a bolygón. Mi pedig nagy energiákat fektetünk abba, hogy a kedvenceink a lehető legjobb ellátást kapjanak, és minden természet adta igényeiket kielégítsük.

Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogy a terrarisztika nagyon sok olyan ismerettel szolgált már a tudomány számára, amelyeket a szabad természetben nem vagy csak nagyon nehezen tudnánk megszerezni. Ugyanakkor a hobbiállattartásnak komoly veszélyei is lehetnek a vadon élők számára. Talán mindenki előtt ismert a vadon élő állatokkal való, nagy volumenű illegális vagy félig illegális kereskedelem, ami a hobbiállattartás igényeit szolgálja ki, de ez a téma (akár több) önálló cikket is megérne, ezért itt most eltekintek tőle. Vannak azonban a hobbiállattartáshoz köthető egyéb veszélyek is, amelyekről – a teljesség igénye nélkül – a következőkben ejtek néhány szót.

Bajözön

Az élővilágot leginkább fenyegető tényezők között vannak az özönfajok, állatok és növények egyaránt. Az özönfajok nagy hányada véletlenszerűen potyautasként érkezik, mint például a barna mangrovesikló (Boiga irregularis) Guam szigetére, ahol gyakorlatilag lefelezte az alig két tucat fajból álló őshonos madárvilágot.

Másokat gazdasági célból telepítenek, és van egy részük, amelyet hobbicéllal importálnak, és amelyek aztán vagy megszöknek, vagy már mint „nem kedvenc” kedvencet engednek szabadon gazdáik a természetbe.

Számos jól ismert példáról olvashatunk az interneten. A terrarisztika révén elterjedt özönfajoktól egyik leginkább sújtott terület Florida. Zöld leguánok, anoliszok, gekkók, különféle békák sokasága terjed az Everglades területén, amelyeknek nagy része hobbiállatként került az USA „herpkereskedelmi” központjának számító Floridába. Ma több mint 60 megtelepedett idegenhonos fajt tartanak számon az Államban. Köztük a szalagos tigrispitont (Python bivittatus), amelyik ökológiai katasztrófát okoz azzal, hogy egyszerűen felzabálja a helyi élővilágot. A kutatások szerint a legvalószínűbb, hogy egy vemhes nősténytől származik a populáció nagy része (a hurrikánteória, miszerint egy tenyésztelepet elvitt a vihar, és a kígyók kiszöktek, valószínűleg nem áll, de valójában mindegy is).

Egy másik kedvelt hobbikígyó, a kaliforniai királysikló (Lampropeltis californiae) a Kanári-szigetek endemikus, és igen különleges gyíkfaunáját veszélyezteti. A kanári populációt a hobbiállattartásból szökött egyedek alapították. Ez az oka, hogy egész Európában, beleértve Magyarországot is, tiltólistára került, bár ez számos országban, ahol ezen faj számára nincsenek meg a megfelelő környezeti feltételek, nehezen indokolható döntés volt. Az eddig említett „özönkígyók” a jelek szerint azonban kiirthatatlanok, ami nem sok jót vetít előre az általuk veszélyeztetett faunára nézve.

Magyarországon két hüllőfaj jelenléte ad okot aggodalomra, amelyek házikedvencként kezdték itthoni karrierjüket: a közönséges ékszerteknős (Trachemys scripta) és az aligátorteknős (Chelydra serpentina).

Ez utóbbi megtelepedése még nem igazolt, de az újabb és újabb előfordulások figyelmeztetőek. Az ékszerteknősök versenytársai az őshonos mocsári teknősnek. Az aligátorteknős pedig, ha megtelepszik, a hazai vízi ökoszosztémákban eddig teljesen ismeretlen, vehemens ragadozóként és dögevőként fog működni. Ráadásul a laikus közönségben pánikot kelt, tegyük hozzá, némiképp indokolatlanul.

Egyes fajok talán nem okoznak különösebb problémát, de a Budapesten megtelepedő Kotschy-gekkó (Mediodactylus kotschyi) kapcsán már lehet hallani a hobbiállattartást elítélő hangokat, amelyek időnkénti felbukkanása sosem biztató fejlemény a terrarisztika számára. A hobbiállattartás közvetett módon is hozzájárulhat özönfajok terjedéséhez, például növényekéhez. Az elmúlt években a füge- vagy medvetalpkaktuszok (Opuntia spp.) hajtásai, mint szárazföldi teknősöknek szánt takarmány is megjelentek a piacon, és vannak, akik ezzel a céllal termesztik őket. Ezekkel a növényekkel kapcsolatban pedig a természetvédelem már megkongatta a vészharangot, mert észrevétlenül képesek száraz helyeken (homoki gyepek, mészkő és dolomitgyepek) terjedni, ahol maguk alá temetik az őshonos vegetációt. Eltávolításuk pedig nagyon költséges.

Pandémia már a kanyaron innen

A kétéltűeknek és hüllőknek is vannak kórokozóik. Akárcsak az ember esetén, ha egy kétéltű- vagy hüllőpopuláció számára egy kórokozó már régóta ismert, az a kórokozó, legalábbis populáció szinten, nem jelent rájuk nagyobb veszélyt. De ahogy a nagy földrajzi felfedezések nyomán az európai hajósok egykor szinte kiirtották az Újvilág népeinek egy részét (ld. Óceánia tragédiája) azzal, hogy számukra ismeretlen betegségeket terjesztettek el köztük, a kétéltűek és hüllők is világszerte pusztulnak a rájuk hozott ismeretlen kórokozóktól.

A kétéltűeket pusztító béka- és szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium dendrobatidis és a B. salamandrivorans) közül az első már hazánkban is megjelent, és okozott pusztulást egyes békapopulációkban.

A két kórokozó terjedésében a hobbiállattartásnak nagy szerepe volt és van.

Nem véletlen, hogy mind az USA-ban, mind Európában a szalamandrafélék importját és tartását betiltották, elkerülendő a gomba terjedését. Ugyancsak nagy veszélyt jelent az angolul snake fungal disease-nek (SFD), azaz kígyóölő gombának (Ophidiomyces ophiodiicola) nevezett kórokozó, amely az USA-ban gyilkolja a kígyókat. Bár Európában is megtalálták, egyelőre nem okozott feltűnő pusztulást. Ezek a kórokozók könnyen terjedhetnek tenyészetekből is, de leginkább a vadon befogott, majd hobbiállattartásba került egyedek révén.

Érdemes megjegyezni, hogy egyes fajok zoonózisokat, állatról emberre terjedő betegségeket is okozhatnak. Ismert, hogy teknősök, leguánok, de más hüllők is hordozhatnak szalmonellát. Érdekes a rákokhoz tartozó féregszerű parazita féregatkák, az Armillifer armillatus és az A. grandis esete, amelyek a nyugat-afrikai nagytestű kígyókban élnek, és amelyek a pentastomiasis nevű parazitafertőzést okozzák azok között, akik kígyókat esznek, vagy gyakran fogdosnak. A királypitonokat mai napig nagy számban exportálják Nyugat-Afrikából a hobbiállat-kereskedelem számára, részben farmokról, de nem kis részben vadállományokból. Az ezekből származó fertőzések okozhatnak Európában is megbetegedéseket, például a tartók körében. A féregatkáknak akadnak a nagytestű hüllőkhöz köthető ázsiai rokonai is.

Szempontok, megoldások

Az Európai Unió döntése nyomán több, az európai élővilágra potenciális veszélyt jelentő faj tiltólistára került. Időnként fájdalmas döntések ezek, különösen a nagyon népszerű kaliforniai királysikló vagy az ékszerteknősök esetében, de fontos lenne, hogy ezen szabályokat betartsuk. El kell fogadni, hogy közülük néhányan a hazai fajainkra is nagy veszélyt jelenthetnek, és az általuk hordozott kockázat messze felülmúlja a hátrányt, amit a tartásuk tiltása jelent. Ugyanakkor a törvényhozóknak és fel kellene mérniük, hogy egy-egy népszerű állat tiltása milyen hatással jár. Ha a tiltás csak szankcionálással jár, megoldásokkal nem, az épp az ellenkező hatást érheti el: a tartók nem tudnak másképp megszabadulni az állataiktól, csak úgy, hogy szabadon engedik őket.

Óriási szükség lenne a kórokozók tesztelésére alkalmas eljárások kidolgozására, és ezekre a célokra elérhető laboratóriumokra. Történtek ebbe az irányba lépések hazai kutatók részéről, például protokollok kidolgozásával, a hazai intézményrendszer azonban egyelőre nem volt erre fogadókész. Pedig fontos lenne a kereskedelembe kerülő példányokat vagy a saját házikedvenceinket költséghatékonyan teszteltetni. Ezzel az igénnyel a hobbiállatartók közössége fel kellene lépjen.

Talán közhelynek tűnik, de a gyakorlat néha az ellenkezőjét igazolja: minden óvintézkedést tegyünk meg azért, hogy állataink ne szökhessenek meg. Nagyon fontos, hogy ha egzótákat tartunk, soha ne tartsunk mellettük őshonos fajokat (egyébként a hazai jogszabályok ezt nem is teszik lehetővé), még átmenetileg sem, mert megfertőződhetnek, és amikor a legjobb szándékkal szabadon eresztjük őket, megfertőzhetjük velük az őshonos kétéltűinket és hüllőinket.