„Görög teknősöm” van!

Ami viszont ennél is elkeserítőbb, hogy a válaszok (csoporttól függően) akár fele vagy még nagyobb hányada minimum téves, de gyakran kifejezetten káros. Sajnos, itt nincs elegendő hely a teknősök tartásával kapcsolatos minden részletre kiterjedő tanácsokat adni, erre létezik Magyarországon is megfelelő szakkönyv, de a TerraPlaza Magazine-ban is íródott a tárgyban cikk. Nem is tartom magam a legtapasztaltabb teknőstartónak, annak ellenére, hogy majd 25 éve tartok teknősöket. Kamaszkoromban is volt teknősöm, ám olykor a mai napig követek el hibákat. Amit viszont itt tenni szeretnék, az az, hogy felhívom a figyelmet néhány nagyon fontos szempontra, ami talán segít megérteni, hogy a szárazföldi teknősök tartásához nem elegendő, ha innen-onnan elfogadunk néhány tippet abban a reményben, hogy az majd életben tartja a teknősünket.

A legfontosabb megértenünk, hogy a teknősök hüllők (tekintsünk most el attól, hogy törzsfejlődési értelemben a madarak is azok), azaz változó testhőmérsékletű állatok. Ez a tény számos következménnyel jár. Nem úgy kell rájuk tekintenünk, mint valami kis madárra vagy emlősre, akik számára barátságos, meleg otthont kell biztosítanunk ügyelve arra, nehogy kihűljenek.

A változó testhőmérséklet annyit jelent, hogy a teknősök testhőmérséklete a környezetük hőmérsékletének függvényében bonyolult napi és évszakos ingadozásokon megy keresztül, amely tényhez évmilliók alatt minden porcikájuk alkalmazkodott.

Ez befolyásolja az élettani folyamataikat, a növekedésüket és természetesen a viselkedésüket. Ez utóbbi segíti őket a környezetükben az élettani adottságaiknak megfelelően működni. Olyannyira alkalmazkodtak a környezeti viszonyaikhoz, hogy számukra azok az egészséges viszonyok: lehűlő éjszakák, hűvös napok, téli, nyári torpor (aktivitás nélküli nyugalmi állapot), közepesen meleg tavaszok, forró, többnyire napos nyarak, esős őszök, szezonálisan változó táplálékminőség vagy éppen táplálék-
hiány. Ezek alakítják ki a megfelelő növekedési ütemet, a szép ívű, sima páncélt, a megfelelően kopott karmokat és szarukávákat, a szépen csillogó szemeket, és a megfelelő állagú ürüléket, csakhogy a teknőstartók szemében legfontosabb jelzőket említsem. Fogságban tehát a természetes környezetüket kell leutánozzuk.

Ki kell mondjuk, a megfelelő viszonyokat beltérben hosszú távon nem tudjuk biztosítani, az európai szárazföldi teknősöket (görög, mór és szegélyes, Testudo hermanni, T. graeca, és T. marginata) szabadtéren lehet jól tartani. A magyarországi napfény- és hőmérsékleti viszonyok az ország nagy részében tavasztól őszig megfelelőek számukra. Aki beltérben tudja biztosítani a megfelelő viszonyokat (teknősönként sok négyzetméternyi hely, drága, professzionális világítás, megfelelő hőingadozás) annak már valószínűleg lehetősége van kertben is tartani a teknőseit.

Miért fontos a napfény és a hőingadozás?

Egyrészt, a napfény szükséges ahhoz, hogy a teknősök szervezete D3 vitamint tudjon előállítani, ami a megfelelő csontképzéshez kell.

Az is fontos, hogy a teknős maga tudja szabályozni, mennyi napfény érje, de bárhogyan is napozik, a napfény nagyjából egyenletesen éri a páncélját, ami segíti a vérkeringést a megfelelő testhőeloszlásban.

A lámpák a páncélt sokszor egyenetlenül melegítik, miközben szárítják és merevítik a szarupajzsokat, ami egyik oka lehet a piramisosodásnak. A szabad természetben a teknősök egész nap sütkérezhetnek a növényzet takarásában, a lombozaton átszűrődő napsugarakban, melyek sűrűségét ők választják meg a hőmérséklet és a napfény intenzitásának függvényében. Ezt klasszikus terráriumi körülmények között nem lehet leutánozni.

A hőingadozás szerepe igen nagy a tápanyagok beépülésének szabályozásában.

Az éjszakai hűvös órákban az emésztés lelassul, a tápcsatornában lévő baktériumoknak több ideje marad rásegíteni a növényi anyagok enzimatikus lebontására. A hideg időszakok, legyenek azok szezonálisak vagy évszakon és napon belüliek, lassítják a teknős növekedését, ami úgyszintén fontos lehet az optimális páncélforma kialakulásában.

És itt nagyon fontos megjegyezni, hogy bármennyire is szeretnénk kedveskedni a teknőseinknek, a magas cukor és fehérjetartalmú takarmány (gyümölcsök, bizonyos termesztett zöld növények, állati fehérje, a legtöbb mesterséges táp) bár tetszhet nekik, az egészségüket ugyanúgy rombolja, mint a mienket a sok cukros vagy zsíros étel. Túl gyors növekedéshez, a páncél piramisosodásához vezethet,
a rostmentes takarmány a szarukáva túlnövését eredményezheti, és gyakran súlyos emésztési problémákat okoz, akár olyanokat is, amely az elhullásukkal végződik.

Természetes élőhelyükön a teknősök sokkal alacsonyabb tápértékű, ugyanakkor nagyon változatos tápanyag-összetételű táplálékot fogyasztanak, amelyek szezonálisan is nagy változatosságot mutatnak. Tavasszal nedvdús leveleket, magas tápértékű virágokat, majd később egyre jobban kiszáradó, már-már emberi szemmel ehetetlennek tűnő száraz virágzatokat, magvakat, szívósan rostos, szikkadt növényi szárakat és leveleket esznek. Az őszi mediterrán esők beköszöntével újra friss növényekhez jutnak hozzá, de gyümölcshöz inkább csak emberi települések közelében, és ritkán.

A vadon élő teknősök étlapján több tucat növényfaj is szerepel.

A változatos természetes táplálék biztosítja számukra a megfelelő összetételű tápanyagokat és ásványi anyagokat.

Aki látott már természetes élőhelyén teknőst, tudja, hogy kifogástalan a páncéljuk formája. Etetésükhöz tehát a kulcsszó: „gyomok”, azaz vadon termő lágyszárú növények. Próbáljunk ki mindent!

Ma már fellelhető megfelelő információ arról, mely növények mérgezőek, de az európai mérgező növényekből a teknőseink nem fognak enni, ha az árt nekik. Tanuljunk egy kis botanikát, vagy legalábbis tegyünk szert készségre a megbízható növénytani információk megtalálásában a világhálón!

Sokan félnek a teknősök teleltetésétől.

Érthető, a telelés hord magában kockázatokat, azonban a fent leírt okokból kifolyólag is szükség van rá.
Tévhit, hogy a frissen kelt teknősöket még nem szabad teleltetni. A természetben sem hordják őket melegházakba, ugyanott élnek, ahol felnőtt társaik, és telelnek.

A megfelelő teleltetés a megfelelő kondícióban lévő teknősöknél gyakorlatilag kockázatmentes.

Az erőszakkal ébren tartott teknősök közül sok mégis megmakacsolja magát (Mennyi poszt szól erről ősszel és télen!), és a fűtött terráriumban kezd el telelni, ami azzal a kockázattal jár, hogy gyorsan vizet és tápanyagtartalékokat veszít, majd tavaszra kimerül, és elpusztul. Ha mégis hajlandó aktív maradni,
akkor a kiegyenlített hőmérséklet mellett felgyorsul a növekedése, miközben nem áll rendelkezésre szabadban begyűjthető természetes táplálék, és marad a bolti, emberi fogyasztásra termesztett, teknős szempontjából kedvezőtlen beltartalmi értékű zöldségek sora. Az ilyen teknősöknél hamar metabolikus csontbetegség (tulajdonképpen angolkór) alakul ki, emiatt páncéljuk deformálódik, és a mozgásukat érintő végtagtorzulást is elszenvedhetnek. A teleltetés (és egyes helyi formáknál a nyári nyugalom) valójában a teknős természetes igénye.

A teknősök téli hiánya az életünkből nekünk, tartóknak sem rossz. Így többszörösen is fantasztikus élmény, amikor a hosszú nyomasztó, hideg és szürke, teknőstelen időszak után beköszönt a meleg, és egyszer csak a tavaszi nap sütötte kifutójukban legelnek rég nem látott kedvenceink. Ha csak valamilyen nyomós okunk nincs rá (beteg, sovány, vízhiányos teknős), a kicsiket is teleltessük legalább 1-2 hónapig, a fennmaradó időben pedig igyekezzünk a legszigorúbb diétán tartani őket! A felnőtt példányokat teleltessük egész télen!

Sokan nem akarják tudomásul venni, hogy az európai szárazföldi teknősök nagyra nőnek, mozgásigényük felnőtt korban hatalmas.

Kerti tartásban, évszaktól, a pillanatnyi hőmérséklettől függően, naponta 50-200 métert is gyalogolhatnak, folyamatosan változtatva pillanatnyi helyzetüket.

Felkeresik a különféle tápnövényeiket, amelyek a kertben elszórtan találhatók, vagy csak alkalmas helyet keresnek a déli sziesztára. A hímek nőstények után kutatva is róják a kilométereket. A kutatások szerint a vadon élő görög teknősök naponta akár 100 métert is megtesznek. Egy hét alatt 400-800 métert is bóklászhatnak. Ebből kiindulva be kell látnunk, hogy 1-2 m2-nyi terrárium kevés ezeknek az állatoknak.

Néhány felnőtt európai teknősnek minimum 8-10 m2-es szabadtéri kifutóra volna szüksége, lehetőleg mediterrán dísznövényekkel (orvosi zsálya, levendula, macskahere, cipruska, rozmaring stb.) beültetve, amelyek alá a forró napokon el tudnak bújni, de továbbra is érik őket a napsugarak.

A teknősök lakásban sétáltatása nem jó ötlet, mert szőnyegen a karmaik nem kopnak, a sima padlón (fa- vagy kőburkolat) karmaik csúsznak, nem tudnak megfelelően járni, ami ízületi problémákhoz, végső soron, végtagtorzuláshoz vezethet. Nagyon fontos, hogy a teknőseink alatt kemény, a karmaikat koptató aljzat legyen. A túl laza talajon nem vagy csak nagyon nehezen tudnak hasra fordulni, ha valamilyen okból felborulnak, ami lámpa alatt vagy tűző napon végzetes lehet számukra. Megjegyzendő, hogy a helytelenül felnevelt teknősöknél a torz, ellapult hátpáncél is megnehezítheti a sikeres visszafordulást, ugyanis a páncél egészséges domborulatának evolúciójában a hasra fordulás képessége az egyik legfontosabb szempont.

Utoljára hagytam a legfontosabbat. Nem ritkák az olyan közösségimédia-posztok, amelyekben 60+ éves teknős kedvenceikről számolnak be tartóik. Hosszú életű állatokról van szó, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, amikor teknőst szeretnénk vásárolni gyerekeinknek, mert nagyon vágynak egyre. Ha felnőnek (a gyerekek), vajon magukkal viszik-e gyerekkori kedvenceiket? Ha nem, mi magunk tudjuk-e őket tovább gondozni? Ha a válasz bármelyikre igen, mekkora helyen lesznek, milyen minőségű ellátásban részesülnek? Ha mégsem tudunk megtartani egy teknőst, tudunk-e gondoskodni új, felelős gazdáról?