Gekkók

Evolúciós múlt: A gekkók a pikkelyes hüllők (Squamata) Gekkota ágának egyik legváltozatosabb csoportját alkotják. Evolúciós történetük legalább a kréta időszakig követhető: mintegy 100 millió éves borostyán már olyan gekkó maradványát őrizte meg, amelynek lábujjain a mai tapadólemezes fajokéhoz hasonló, kifinomult tapadórendszer fejlődött ki. Ma elsősorban a trópusi és szubtrópusi területeken élnek, de a melegebb mérsékelt övben, kontinenseken és elszigetelt óceáni szigeteken is számos evolúciós vonaluk alakult ki.

Kinézet és életmód: A gekkók között néhány centiméteres törpefajokat és robusztus, több tíz centiméteres fajokat egyaránt találunk. Sokuk ujjain mikroszkopikus szőrképletekből álló tapadórendszer teszi lehetővé a biztos mozgást akár sima, függőleges felületeken is, míg más fajok – köztük a leopárdgekkó – ilyen tapadópárnák nélkül élnek. Többségük éjszakai, de számos nappali faj is ismert; a gekkók pedig a gyíkok között különösen fejlett hangadásukkal is kitűnnek, amelyet többek között területvédelemre, párkeresésre és egymás közötti kommunikációra használnak.

Ökológiai szerep: A legtöbb gekkó rovarokat és más apró gerincteleneket fogyaszt, így fontos középszintű ragadozója számos szárazföldi ökoszisztémának, miközben maga is sok ragadozó táplálékául szolgál. Egyes gyümölcs- és nektárfogyasztó fajok – különösen szigeteken – a beporzásban és a magterjesztésben is szerepet játszanak. A gekkóalakúak tágabb Gekkota csoportjában ma már közel két és fél ezer fajt tartanak számon, amelyek között sok rendkívül kis elterjedési területű, endemikus faj található. Az élőhelyek átalakulása, az inváziós fajok és egyes esetekben a vadbefogás különösen ezeket a szűk elterjedésű populációkat veszélyezteti, ezért természetvédelmük mellett a terrarisztikában is alapvető a jogszerű, dokumentált eredet.