Interjú Szabó Mártonnal, aki a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának muzeológusa, valamint tagja a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíciónak.Talált már terepen 8 centis fosszilis cápafogat, és a hazai ajkait-készlet – azaz a gyakran zárványokkal rendelkező magyar borostyánkő – negyede a fiókjaiban található. Törekvéseivel szeretné továbbá az országos skorpiótartásra vonatkozó szabályozásokat kedvezőbb irányban bővíteni.
Hogyan váltak nálad hobbiból hivatássá az őslények? És melyek voltak azok a fordulópontok vagy áttörések, amelyek megerősítettek abban, hogy ez a te utad?
1990-ben születtem Ajkán, a Bakony peremén, a gyermekkorom és a fiatal diákéveim itt teltek. Ha erről a városkáról elmondhatok valami pozitívat, akkor az az, hogy mesebeli helyszín ahhoz, hogy egy eleve természetcentrikus gyerek itt nőjön fel. Ajkán ebből a szempontból ugyanis minden, de tényleg minden van. Erdők, mezők, halastavak, és a Balaton sincs messze. A szüleim mindig bátorítottak arra, hogy szeressem a természetet, a családi fotóalbum tele van olyan fotókkal, amelyeken kisgyermekként egy hőscincért, zöld varangyot, vagy épp vízisiklót tartok a kezemben. Ami a kövületeket illeti, némi túlzással a fél Bakony kövületekből áll. Ajka környéke fokozottan gazdag ősmaradványokban, ráadásul egy bányászvároskáról van szó.
Noha napjaink élőlényei is lenyűgöztek, a kövületekkel más volt a helyzet. Ezeket ugyanis hazavihettem, majd ha letettem őket a konyhaablakba, vagy felraktam őket a szekrényre, ezek másnap reggel pontosan ugyanúgy ott voltak. Nem mentek sehová, nem kértek enni vagy inni, nem piszkítottak a szőnyegre, nem hangoskodtak éjnek idején. Egyszerűen semmire nem volt szükségük, mondhatni, büntetlenül lehetett őket tucatjával hazavinni. Mindemellett nem csak sok volt belőlük Ajka környékén, de rengeteg féle is. A tinédzseréveim derekára mindenféle fajtájú és korú kövületek százaival volt tele a szülői ház… nagyon becsülöm érte a szüleimet, hogy annak idején eltűrték ezt a hobbimat.
Az egyetemet Szombathelyen végeztem el, biológus lettem. Kiváló tanáraim voltak, pókászattal foglalkoztam. A dolgok az egyetemi időszak közepén vettek szerencsés fordulatot, ugyanis kötelező szakmai gyakorlatomat (amit az évfolyamon valamilyen módon és formában mindannyiunknak el kellett végeznie) az iharkúti dinoszaurusz-kutató expedíció éves ásatásain teljesíthettem. Az ott zajló ásatásokat akkor, ahogy manapság is, a szintén ajkai születésű Dr. Ősi Attila vezette, aki lehetőséget biztosított arra, hogy kipróbáljam magam néhány „éles”, többhetes ásatáson. A diploma megszerzése után, 2014-ben kaptam munkalehetőséget az iharkúti kutatócsoport berkein belül, a munkavégzésemnek pedig a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum biztosított helyet.
Az évek alatt sikerrel beilleszkedtem az amúgy nagyon befogadó, és szakmailag magas színvonalat képviselő múzeumi kollektívába, és végül először preparátori munkakörben, majd később muzeológusként helyezkedhettem el az intézmény Őslénytani és Földtani Tárában.
Élen jársz hazánkban a borostyánkövek zoológiai kutatásában. Magyarország mennyire bővelkedik az efféle leletekben világszinten nézve?
Magyarországon sokhelyütt előkerültek fosszilis gyantadarabok, pl. Dudaron, Pilisborosjenőn és Putnokon. Az iharkúti gerinces-lelőhelyen is rengeteg kis borostyándarab került elő az elmúlt több mint két évtizedben, amióta ott ásatások zajlanak. Ami viszont Magyarországon kiemelkedő, az szinte ironikus módon az ajkai borostyán. Az ajkai szénbányászat elhanyagolt melléktermékeként szoktam gondolni erre az ’ajkait’ néven is ismert különlegességre. Az ajkait késő kréta korú, nagyjából 85 millió éves borostyánkő típus.
Az ajkait azért nagyon érdekes, mert hazánkban ez az egyetlen olyan borostyánkincs, amelyben nagy mennyiségű zárvány található. Kisebb-nagyobb növényi és állati részekről van szó, olykor kicsiny, egész ízeltlábúakról. A sors úgy hozta, hogy Dr. Ősi Attila közbenjárására ezzel az anyaggal is elkezdhettem foglalkozni a 2010-es évek második felében. Gyerekkoromban több tucatszor kerestem ezt a különleges borostyánt az Ajka melletti szénmeddőkön, de sosem gondoltam, hogy két és fél évtizeddel később az én íróasztalom fiókjaiban lesz a hazai ajkaitkészlet nagyjából egynegyede. Szóval valójában könnyű úgy az élen járni valamiben, hogy gyakorlatilag te foglalkozol vele egyedül az egész országban…
Melyek voltak a legizgalmasabb borostyán-zárványok, amelyekkel találkoztál, azaz pontosan mi volt bennük?
A számomra legizgalmasabbakat még nem láttam élőben. Ezek gerincesek, főleg kis gekkók zárványai balti borostyánkőben. Igazi ritkaságok, a Balti-tenger partja mentén számos város rendelkezik csodálatos borostyánkő-múzeummal, amelyek kiállításain ezek valódi szent grálokként kerülnek bemutatásra.
Ez nem jelenti azt, hogy azok a borostyán-zárványok, amelyekkel például a munkám során találkoztam, ne lettek volna különlegesek. Ez már csak azért is igaz, mert az ajkai borostyánkőből egy rakás új fajt volt szerencsém leírni, köztük egy kétfarkú pók, egy pattanóbogár, csótányok, egy álskorpió, illetve darazsak zárványait. Egy új faj leírása mindig nagyon különleges dolog, egyedi és megismételhetetlen élmény.
Mennyiben tudod alátámasztani a borostyánkővel kapcsolatos népi hiedelmeket?
Csak annyiban, amennyiben a borostyánkő bárminemű jótékony hatását az ember jókedvére ilyesminek tekinthetjük. Szeretem magam körülvenni ezekkel a kövekkel, egy csomó borostyánkövem van otthon. Jól esik őket kézbe venni, nézegetni. A dolog ezoterikus oldalával mélyen soha nem foglalkoztam.
A Kárpát-Pannon-térség fosszilis porcos halairól írtál egy könyvet két éve. Miért pont erre a csoportra esett a választásod, és hogyan foglalnád össze a velük kapcsolatos legérdekesebb tudnivalókat?
A fosszilis porcoshalak (cápák, ráják, tömörfejűek és szoros értelemben vett felmenőik) már tinédzserkoromban érdekelni kezdtek, ugyanis lenyűgözőnek találtam a fogaikat. Egy fosszilis cápafog azért meg kell hagyni, elég menő dolog, főleg egy vidéki tinédzser srácnak.
Az iharkúti kutatócsoportban az első tudományos munkám egy egyedi csontoshalcsoportról, az iharkúti kajmánhalakról szólt. Ez a csontoshalak egy primitív, sokmillió éve létező csoportja krokodilszerű fejjel és nagyon ellenálló pikkelypáncélzattal. Amikor nekiálltam ennek a munkának még 2015-ben, hamar kiderült, hogy jó érzékem van a fosszilis halakhoz.
A kajmánhalas munka publikálása után a szakmai életem a hazai porcoshal-maradványok tudományos feldolgozásával, illetve újraértékelésével folytatódott. Rengeteget jártam terepre, úgyhogy volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen, amikor én magam találok meg egy 7-8 centiméteres, fűrészes vágóélű, kövült cápafogat. Rengeteg olyan porcoshal-kövületbe is beleszaladtam, amik ugyan nagyon érdekesek és szépek voltak, de önmagukban nem érdemeltek túl sok tudományos figyelmet. Közel egy évtized alatt ebből a sok-sok egyéni tapasztalatból, saját eredményből és más kutatóktól ajándékba kapott tudásból tudtam írni egy kétnyelvű könyvet.
Tavaly óta hivatalosan is a TerraPlaza munkatársa vagy, és a te szaktudásodnak köszönhető, hogy a bizonyos skorpiófajok kereskedelmét engedélyezni merte a főszervező. Mi kell egy ilyen engedélyeztetéshez, és milyen buktatói vannak a folyamatnak?
Itt ki kell emelnem, hogy a saját, skorpiókkal kapcsolatos tudásomat nagyban kiegészíti a hazai hobbi olyan – szakmai szintű tudással rendelkező – arcainak szakértelme, mint például Czinke László. Ami az engedélyeztetés kérdéskörét illeti, egy adott skorpiófaj engedélyeztetése a hazai hobbiállat-kereskedelemben nem az én tisztem, sőt, még csak nem is a TerraPlaza munkaköre.
A hazai hobbiban mindennemű engedély nélkül tartható skorpiófajokról a 85/2015. (XII. 17.) FM rendelet ad tájékoztatást. A TerraPlaza ezt a szabályozást házirendje részének tekinti, és ennek a betartására kérjük a kiállítókat. Az ezzel kapcsolatos döntéshozásban az esetek többségében a döntéshozó szervek igyekeznek szoros együttműködésben dolgozni a szakma képviselőivel. Ez természetesen sokkal lassabb folyamat, mint ahogy a tudomány fejlődik, ezáltal a két oldal nem egymással összhangban változik. A dologban talán itt bújnak meg a főbb buktatók.
Szeretnénk az ez ügyben illetékes hazai döntéshozókkal leülni a közeljövőben annak érdekében, hogy a racionálisan engedélyezhető fajok sora kibővüljön, mivel sok esetben egyes fajok azért csúsztak le erről a listáról, mert megváltozott a latin nevük. A rendszertani besorolás megváltozása és az ebből eredő névváltoztatás nem érinti az adott faj méregerősségét, vagy tartásának követelményeit. Remélhetőleg ebben a törekvésünkben a hobbi is a segítségünkre lesz. Nagy örömömre szolgálna, ha elmondhatnám magamról, hogy valamilyen szinten közreműködhettem abban, hogy az országos szabályozás kedvezőbb irányba változzon.
Mint magánember, milyen állatgyűjteményed van otthon – legyen az élő vagy holt élőlény?
Több mint ezer kövült cápa- és rájafogam van otthon, ezeket az évek alatt vásárolgattam össze. Ahogy említettem, borostyánkövem is akad otthon bőven: van amelyikben pók van, van, amelyikben csótány, és van, amelyikben madártoll. Ami az élő állatokat illeti, nagy rajongással tekintek az élénk kék színű madárpókokra, úgyhogy az otthoni háziállat-állományomat az olyan fajok mentén tudnám körülírni, mint a Cyriopagopus sp. ’hati hati’ vagy a Laciocyano sazimai (Pterinopelma sazimai néven talán egy kicsit ismertebb). A pókok mellett egy fiatal kékszínű ázsiai skorpió (Javanimetrus cyaneus) büszke tulajdonosa is vagyok. A lakáson mindemellett egy temperamentumos, vörös-fehér macskával is osztozom.
