Dalmáti Gábor 30 éve foglalkozik – zömében méreggel ölő – hüllőkkel állatkerti gondozóként, hobbitartóként, valamint szakmai tanácsadóként egyaránt. 23 évig szervezte Olaszország első hüllőbörzéjét, jelenleg pedig saját expóján és terrarisztikai szakkönyvén dolgozik.
1991 óta élsz Olaszországban egy festői kisvárosban az Alpok aljánál, és az egyik legrégebbi európai börzét, a Reptiles Day-t szervezted több évtizedig Longarone-ban. Melyek a legnagyobb nehézségek és buktatók egy-egy ilyen esemény megszervezésénél?
A Reptiles Day Olaszország első hüllőbörzéje volt: 2000-ben indult, és valóban 23 éven keresztül szerveztem az elején két barátommal, majd egyedül. A börze aranykorában 650 asztal állt a kiállítók rendelkezésére, és alkalmanként 4-5000 látogatót vonzott. Míg indulásakor ez volt az egyetlen hüllőbörze, már az azt követő években három is elindult, mára pedig Olaszországban több mint 40 börze van egy évben. Bármilyen újdonsággal is állsz elő, ha működik, hamar lekoppintják, tehát állandóan kreatívnak kell lenned, amivel bevonzod a látogatókat.
Jelenleg a Brixia reptiles-t, az új börzédet népszerűsíted. Erről mit érdemes tudni, mire fekteted a hangsúlyt a rendezvényeden? Mi a legnagyobb tanulság, amit az eddigi tapasztalataid alapján bele tudtál forgatni a saját projektedbe?
Sajnos a fanatikusabb állatvédő lobbi mindent megtesz azért, hogy ezek a börzék minél hamarabb megszűnjenek, és sokkal erősebbek nálunk. Éppen ezért 2 éve elkezdtem gondolkodni egy új típusú hüllőbörzén, ahol a vásárral párhuzamosan a börze teljes nyitvatartási ideje alatt szakmai előadások folynak – a szakmai látogatóknak és a profán közönségnek egyaránt. Oda kell figyelni, hogy mindenki elégedetten menjen haza még abban az esetben is, ha véletlenül nem találta meg azt, amit keresett. Meg kell érteni, hogy 14€ belepőjegyért cserébe adni is kell valamit, nem elég produkálni néhány száz kiállítói asztalt.
A nem szakirányú látogató 5 kígyó, 3 béka és néhány pók vagy gyík után elkezdi úgy érezni, hogy minden asztal egyforma, és ha nem biztosítunk számukra valamiféle változatosságot, akkor legközelebb nem fog visszajönni.
Így az előadásokkal két legyet ütünk egy csapásra: oktató és unaloműző célja is van. Valamint figyelembe kell vennünk a látogatók és kiállítók étkezési szokásait, igényeit is laktóz- és gluténmentes, vegetáriánus és vegán street food opciókkal, méghozzá megfizethető áron.
Szinte minden fontosabb európai börzére ellátogatsz, köztük a TerraPlazának is évek óta rendszeres vendége vagy. Egy laikus számára ezek a börzék viszonylag hasonlónak tűnhetnek: megemlítenél néhány érdekességet, amelyet tapasztaltál a kontinens különböző expóin? Bizonyára ahány ország, annyi jellegzetesség, és neked aztán van összehasonlítási alapod.
Európa hüllőbörzéit leginkább az egyes országokban érvénybe levő törvények és az ország stílusa határozza meg. A déli régiókban (pl. Olaszország, Spanyolország) a börzék családiasabbak, és a „mindennek van határa, de megkerüljük” elvet vallják. Ezzel szemben a német és holland börzéket a tipikus germán logika, és a szabályok 100%-ig figyelembe vétele jellemzi. Lengyelország es Csehország pedig a „vannak szabályok, de…” stílust képviselik.
A munkád állatkerti gondozó, amely eleve számtalan izgalmas históriát feltételez, de tudtommal Hollandiában mérges kígyókat is gondoztál. Mesélj a legveszélyesebb helyezetekről, amelyekbe keveredtél a munkád során!
Több mint 30 éve foglalkozom hüllőkkel, leginkább a méreggel ölőkkel. Az olasz Pombia Safari Park hüllőházának fő ápolója voltam 18 éven keresztül, ahol több tucat mérges kígyót tartottam. El kell, hogy keserítselek: a kalandos-veszélyes helyzetek helyett csak emberi butaságról, kapkodásról és oda nem figyelésről beszélhetnék az esetek 99,9%-ában. A baleset soha nem az állat hibája! Úgy 10 éve szakmai tanácsadóként is dolgozom, tanfolyamokat és előadásokat tartok hobbi-terraristáknak, iskoláknak és állatkerteknek egyaránt.
Sajnos azt tapasztalom Európa-szerte, hogy mind az amatőr, mind a profi terrarisztika nagyon messze jár a természettől. Sokszor pont az alapok, azaz a földrajzi, biológiai és fizikai ismeretek hiányoznak, és ez kihat az állattartásra is. Például a gabonasiklót a terraristák nagy része úgy kezeli, mintha trópusi éghajlati állat lenne, pedig ugyanolyan mérsékelt éghajlatról származik, mint ahol mi is élünk. Egy normális lakásban, ahol az éjszakai hőmérséklet nem megy le 16-17 fok alá, ezeknek az állatoknak nincs szükségük semmilyen talajfűtésre – elég, ha nappal egy vagy két lámpa segítségével fel tudjuk melegíteni a terrárium egyes részeit 26-28 fokra.
Nemrég olaszult publikáltál terrarisztikai szakkönyvet, amely hamarosan magyarul is megjelenik. Ez a könyv miben lesz más vagy hiánypótló, mint az eddigiek? Mi késztetett a megírására?
A könyvet is pont ezért írtam, mert látom, hogy a terrarisztika milyen hiányosságokkal küzd. Olyan szerencsés vagyok, hogy mind hobbitartóként, mind börzeszervezőként, mind állatkerti gondozóként volt lehetőségem átlátni a terrarisztika kritikus pontjait. Szakmai titkaim nagy részét is elmesélem ezeken a lapokon. Remélem még idén megjelenik a kötet, a magyar címen még gondolkodom. Ez a könyv nagyon sokban különbözik a legtöbb szakirodalomtól, mivel az állatok szemszögéből próbálom illusztrálni a terrarisztikát. Olyan problémákat boncolgatok, mint a korrekt táplálkozás, a megfelelő méretű és minőségű terrárium, a tartási problémák felismerése és megoldása, a vészhelyzetek megelőzése, a terráriumok növényzete, a stressz és balesethelyzetek megelőzése és felismerése, a veszélyes állatok tartása, valamint természetesen tájékoztatok a korrekt fűtésről és világításról is.
