Wagner Szilárd evangélikus lelkész-teológus és orgonaszakértő, nem mellesleg pedig kígyótenyésztő, aki állataival rendhagyó előadásokat is tart, hogy segítsen levetkőzni a velük kapcsolatos előítéleteket.
Hogyan lesz egy evangélikus lelkészből kígyótenyésztő (vagy éppen fordítva)?
Az állatokhoz való vonzódás nálam sokkal régebbi, mint a hivatásválasztás, hiszen 18 éves koromig állatorvosnak készültem. A lelkészi szolgálatra történt elhívás változtatott ugyan ezen a terven, de az állatok szeretete – és az az igény, hogy legyenek körülöttem állatok – nem változott. A kígyók tenyésztésével már lelkészként kezdtem el foglalkozni körülbelül tíz évvel ezelőtt.
Mikor fogtál életedben először kígyót? És mikor, miért tartottál először ilyen hüllőt?
Érdekes módon éppen a TerraPlazán történt, egy gabonasikló volt. Ez már annak a tudatos keresésnek a része volt, hogy – a szájköltő afrikai sügerek után – milyen állatok tenyésztésével kezdek el komolyabban foglalkozni. Egyértelműen a kígyókra esett a választás. Rövidesen meg is vettem az első gabonasiklómat, amellyel megindult a lavina, és egyre többen lettek. Így kezdtem el felépíteni a tenyészállományomat, amelyben ma már több sikló- és óriáskígyófaj is található.
A Bibliában a kígyó szerepe sorsfordító a Teremtés történetében. Ezzel összefüggésben hogyan viszonyulsz hozzájuk, mennyiben határozza meg a hozzáállásodat a kígyókhoz?
A Bibliában kiemelt helyen, a bűneset történetében kerül elő a kígyó alakja, amely ott a kísértő, a gonosz szimbóluma. Ha a történetet szó szerint értelmeznénk, akkor fel kellene tennünk például azt a kérdést is, hogy hogyan volt képes a kígyó hangszálak nélkül beszélni… Természetesen nem így értjük, ellenben megérthetjük belőle, hogy hogyan kerül az ember ellentmondásba önmagával, az embertársával és Istennel akkor, ha megszegi az élet alapvető rendjét. A kígyót minden bizonnyal azért választották a gonosz jelképévé, mert féltek tőle, és a viselkedését nem ismerve kiszámíthatatlannak, veszélyesnek tartották – ami a mérgeskígyók esetében nem is volt alaptalan.
Számomra ez egyáltalán nem jelent gondot, az előadásaim, bemutatóim során inkább igyekszem „rehabilitálni” és megismertetni őket – éppen azért, hogy elmúljon a tőlük való félelem.
Okozott valaha számodra komolyabb (akár egyházon belüli) konfliktust vagy fizikai veszélyt a kígyótenyésztés?
Azt ki lehet jelenteni, hogy lelkészi körökben ez nem szokásos hobbi, bár a lelkésztársaim között van pl. maratonfutó, hegymászó, extrémsportoló, képzőművész és zenész is. Konfliktusom eddig nem volt, inkább az érdeklődést tapasztalom, amely többek között bemutatókra történő meghívásokban is megnyilvánul. Ilyenkor – bár az állatok önmagukban nem veszélyesek – mindenképpen észnél kell lenni, hogy véletlen balesetek se történhessenek.
Büszke vagyok arra, hogy fiam és két lányom is elkísér minden börzére és bemutatóra, valamint az állatok gondozásából is kiveszik a részüket. Engem – óvatlanságom miatt – természetesen már többször is harapott meg kígyó, de ez a hobbival jár és sosem okozott komolyabb sérülést.
Mekkora állatállományod van jelenleg, és mely példányokra vagy a legbüszkébb?
Mivel Ausztriában, ahol hat éve élünk, minden egyes állatot terráriumban kell tartani, ez a helyigény korlátozza az állomány lehetséges nagyságát. A tenyészállományom kb. 25 állatból áll, amelynek nagy részét királypitonok különböző színváltozatai alkotják. A legbüszkébb azonban jelenleg a zöld fapitonjaimra (Morelia azurea) és Woma-pitonjaimra (Aspidites ramsayi) vagyok, amelyek tenyésztésével új kihívásként éppen próbálkozom.
A legnagyobb örömöt persze az jelenti, amikor a néha fárasztó, és fegyelmet, koncentrációt igénylő előkészületek után évről-évre kikelnek a tojásból a szebbnél-szebb kiskígyók.
Orgonaszakértőként is ismer a szakma, ez a terület hogyan kapcsolódott be az életedbe? Találtál összefüggést a terrarisztika és a hangszer-mechanika között – akár a saját attitűdödben?
A lelkészi végzettség megszerzése után – amivel párhuzamosan orgonálni is tanultam – Németországban szereztem teológiai doktorátust és egyházzenészi diplomát. Ebben a szakmában az orgona a legfontosabb hangszer, így úgy gondoltam, hogy a szakértői képzést is elvégzem. Több mint 30 orgona tervezésében, javításában, restaurálásában müködtem eddig közre, ami komoly műszaki ismereteket igényel.
Ezt a szaktudást a terrarisztikában csak közvetetten lehet alkalmazni. Én például magam építem a terráriumokat, amelyekben aztán az állataimat tartom – mindig a szükséges nagyságban és kivitelben. Ezen kívül az állattartásban és tenyésztésben is szükség van egyfajta precizitásra, következetességre, amiért az eredmények, valamint a tenyészetemből származó állatokat tartók öröme bőven kárpótol.
